Hulladékos szakképzés az Iparkamarával

Az OKJ 2015. évi módosítását követő szakmai vizsgakövetelményeket, modulokat és kerettanterveket érintő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált munkálatokban a Földművelésügyi Minisztérium kijelölt szakértőjeként Eszter működött közre. Több hulladékos szakképzés szvk-ját és a Hulladékgazdálkodási szaktechnikus kerettantervét készítette el vagy társszerzőként vett részt kidolgozásukban.

kommunikáció-környezeti-nevelés

Környezeti érzékenyítés az ELTE-n

Dúll Andrea, az Elte Pedagógia és Pszichológiai Karának egyetemi docense kért fel bennünket, hogy a Környezetpszichológia szakon a végzős hallgatók számára tartsunk egy kis képzést szakmai tapasztalatainkról és a környezetvédelem hazai helyzetéről, érdekességeiről, kihívásairól. 10 éve dolgozunk a környezetvédelmi szemléletformálás területén, így alaposan beleástuk magunkat a dolog pszichológiai oldalába is. Hogy lehet motiválni az embereket[…]

sárosi eszter előadás hulladékcsökkentési hét szemléletformálás zöldmester képzés

Oktatás a Petrik Szakközépiskolában

A BMSZC  Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskolájában Eszter óraadó tanárként hulladékgazdálkodást és jogi ismereteket tanított a 2015/16-os tanév első félévében a hulladékgazdálkodási szaktechnikus képzésen résztvevő hallgatóknak. A tanítás mindig szép feladat és óriási kihívás, nem szólva a felelősségről, az állami hulladékgazdálkodási szakképzésben azonban különös nehézséget jelent, hogy nincsenek tankönyvek, így[…]

gömörszőlős önkéntes munka csapatépítés paraszt-wellness

Paraszt-Wellness…

…avagy önkéntes munkák a vidéki élet szépségeinek, a természettel való találkozás pótolhatatlan élményének, a kétkezi munka örömének és a cselekvő optimizmusnak bemutatására és teljes átélésére. A résztvevők bepillantást nyerhetnek Gömörszőlős falu életébe, a természetközeli élelmiszerek helyi termesztésébe (permakultúra), az állattartás mikéntjébe és hogyanjába, a megújuló energiák felhasználásába, hétköznapi alkalmazásába. Cél a nagy ellátó rendszerektől való[…]

Tiszai hulladékszennyezés

Célunk nem más, mint felhívni a figyelmet a Tisza szennyezésére, és élő vizeink védelmének fontosságára. Mert nemcsak az óceánban vannak úszó szemétszigetek, hanem Szőke Szerelmünk, a Tisza vizében is. Amit a forrásnál a patakba engedünk, az egyszer eljut az ártereinkbe, az ivóvizünkbe, a világ óceánjaiba, onnan pedig… talán még a tányérunkra is. Az elmúlt évek[…]

komposzt-kas-prezi-közösségi-komposztáló

Komposztáló kas a PREZI-nél

A prezentálást forradalmasító (azóta én is szeretek előadni:) magyar cég híres tudatosságáról, gyerekbarát munkahely, a dolgozók egészséges ételeket ehetnek, de nem utolsó sorban a Prezinél a hulladékok is helyükön vannak kezelve. A szelektív hulladékok gyűjtése után, a következő lépcsőfok a konyhai zöld hulladékok (zöld javak) helybeni hasznosítása volt, melyben nagy örömmel siettünk a nagymező utcai[…]

JAF Holz Ungarn Kft.

Feladatunk a hulladékgazdálkodás jogszabályi megfelelőségének ellenőrzése, a felfedett hiányosságok kijavítása mellett a folyamatok költséghatékonyságának optimalizálása volt a cég 6 kirendeltségének mindegyikén. Tanácsaink eredményeképp finomodott az elkülönített gyűjtés rendszere, a lapszabászati tevékenység során képződő por és nyesedék kezelésére az együttgondolkodás eredményeképpen lassan minden telephelyen megtaláljuk a legideálisabb megoldást. Számos új partner felkutatásával és bevonásával, a szelektív[…]